A fényed átjárja a szobát,
Én már nem bírnám tovább
A napokat nélküled, szédületes a vágy,
Ahogy szeret, õ ad nyugodt helyet.
Nyugtalan lelkem az öledbe rejted, hogy láss, hogy láss
Tudom jól, így van jól, hogy én vagyok, csak én vagyok akire vársz.
Régen csak ábrándokban éltem, s közben lángoltam, elégtem,
Nem volt más ez, csak megszokás.
Aztán egy viharos éjjel mindent úgy tépett széjjel
Minta az életben, úgy ébredtem, hogy én lettem valaki más.
Tudom jól, így van jól, hogy én vagyok, csak én vagyok akire vársz.
Nem tudtam mit keresek olyan régen,
Nem tudtam miért ez a vad rohanás
Mit keresek álmomban és ébren,
Bennem úgy ég ez a vallomás
Úgy kéne, hogy végre magamhoz térjek
Úgy kell most belém egy villanás
Itt vagy elõttem, ahogy gyöngyszem a sárban
Rég vártalak most érzem: ez valami más
Hányszor vártam csodát,
Nem bírtam már tovább, a napokat nélküled
Szédületes a vágy, ahogy szeret, õ ad nyugodt helyet.
Nyugtalan lelkem az öledbe rejted, hogy láss.