Csak, csak, csak az esik nékem keservesen,
Hogy oly büszkén sétál a kedvesem,
Olyan büszkén, mintha sose látott volna,
Mintha a szeretője sose lettem volna.
Csak, csak, csak azért is járom az utcáját,
Nem kerülöm el a kapufáját.
Hadd pletykáljon minden vénasszony felőle,
Csak, csakis én vagyok az igaz szeretője.
Csak, csak, csak egy csillag ragyog fenn az égen,
Mert a többi ott ég a szemében.
Két szemének égi csillagragyogása,
Csak, csakis azt ragyogja: én vagyok a párja.
Nézd, nézd, nézd a szemem, ragyog, mint a csillag,
Akkor gyere hozzám, mikor hívlak.
Jössz te még majd sírva a mi kis utcánkba,
Hej; csakis akkor leszel majd igazán árva.