párás hajnalon,
hűvös ágytakarón
fordulsz felém,
s irigyen nézem én
békés álmod
forró fájdalom
minden gondolatom
félek az éj,
ami így volt tökély
a szenvedéllyel véget is ér
nem múlhat el -
amíg tartott, még elhittem
s nem értem,
miért nem bízom mégsem
miért érzem,
holnap nem vár semmi sem
virrad már és én mindenem
elveszítem
bújj hozzám és mondd, hogy nem
mondd, hogy nem visz a reggel el,
és mondd, ha százszor hívlak,
százszor itt leszel
fekszem válladon
zsibbadó karomon
rég nem tudom,
min is gondolkodom
hisz kételyekre semmi okom
nem múlhat el -
amíg tartott, még elhittem
s nem értem,
miért nem bízom mégsem
miért érzem,
holnap nem vár semmi sem
virrad már és én mindenem
elveszítem
bújj hozzám és mondd, hogy nem
mondd, hogy nem visz a reggel el,
és mondd, ha mindig hívlak,
mindig itt leszel