Ne takard el a szíved neked is fáj,
könnyes szemekkel nem hazudhattál.
Rólad mesélnek most a csilllagok,
álmaidban tudom én ott vagyok.
Köd borít mindent a magas hegyeken.
Ropog a fa egy régi tűzhelyen.
Szórja titkait a hűvös hajnali szél,
egy poros homokóra rólad mesél.
(Csak rólad mesél,mesél)
//Ne takard el a szíved neked is fáj,
könnyes szemekkel nem hazudhattál.
Rólad mesélnek most a csilllagok,
álmaidban tudom én ott vagyok.//:
Köd borít mindent, nem látlak már.
Félek mint álmából riadt madár.
A tűz még ég szinte lángokban áll,
messze vagy, de tudom ez neked is fáj.
//Ne takard el a szíved neked is fáj,
könnyes szemekkel nem hazudhattál.
Rólad mesélnek most a csilllagok,
álmaidban tudom én ott vagyok.//:
Vacogó testemet átjárja a szél,
a homokóra folyton csak rólad mesél.
Egy gondolat van a fejemben,
mondd miért nem vagy most velem.
Miért tagadod, hogy neked is fáj,
egyedül vagy amióta elhagytál.
Ne takard el az arcodat,
nem tagadhatod le a múltadat.
Most figyeld a szél miről mesél,
hogy az álmom újra te legyél.
//Ne takard el a szíved neked is fáj,
könnyes szemekkel nem hazudhattál.
Rólad mesélnek most a csilllagok,
álmaidban tudom én ott vagyok.//: