Hé, Hold!
Te álnok, te vonzó,
hát ennyi volt? Ennyi volt?!
A szívem egy roncs,
egy elgyötört torzó,
na, mondj valamit,
ezüst Hold!
Hé, ott fenn!
Ugye, tudtad előre,
hogy ennyi lesz, hogy ennyit ér?
Hogy lassan romlik,
hétről hétre,
hogy egyre több a könny
és egyre több a vér?
Én csak úszom fenn a sötét égen,
a hűvös, fekete felhők között
és hiába meresztem a szemem régen,
nem világítja át a sűrű ködöt:
Nem látom arcod,
nem nézel rám,
nem látom arcod, nem látlak,
nem nézel rám!
Hé, Hold!
Most segíts, te jel!
Emelj fel magadhoz!
Támassz fel,
ölelj meg, majd engedj el,
adj erőt a dalhoz!
Én csak úszom fenn a sötét égen,
a hűvös, fekete felhők között
és hiába meresztem a szemem régen,
nem világítja át a sűrű ködöt:
Nem látom arcod,
nem nézel rám,
nem látom arcod, nem látlak,
nem nézel rám!