Túl, túl ezen a megkopott házfalon,
Te még egymagadban élsz, úgy tudom,
A város folyójának túlsó oldalán
Túl, túl a falakon a hidakon,
Túl túl egyedül túlélni akarom
A napokat. Előre küldöm a szavakat,
Fedezzenek, ha kérdezed, hogy mi a nagy
Helyzet velem. Csak a szám mosolyog,
Minden tükörben ugyanúgy lebukok.
Ragyogás a te műfajod... volt
Ha tudnád, hányszor látlak még,
A folyón hányszor átmennék,
Oda a tulsó partra hozzád.
Ha tudnád, miért bántam meg,
Hogy akkor úgy bántam veled,
Minden szavad visszavonnád.
Mit akarsz? Kit akarsz, amikor itt se vagy velem?
A jelenet újra lepereg ahogy azon az éjjelen:
Te meg én, közepén a városnak,
Várjuk, hogy álmomban most valami mást mondjak.
Csak nehogy ugyanaz legyen, látom a szemeden,
Csak nehogy ugyanaz legyen látod a szememen,
Csak nehogy újra összetörj.
Juj, máskor, ha eszembe jutsz, az arcom ég,
[Újra lepereg a jelenet...]
Még az emlékedtől is elfutnék,
[Ahogyan azon az éjjelen...]
Hogyha rá emlékszem, hogy bántál velem,
[Csak nehogy újra összetörj...]