Bevallom a bűnöm, mit százszor letagadtam,
Hogy emléked más karjában feledni akartam,
Addig nem lesz nyugtom, amíg a te csodás két szemed nem látom,
Amig nem jössz vissza, amig nem bocsájtsz meg, nem lesz megnyugvásom.
A neved sóhajtom, visszahívlak százszor,
Titkon talán nevetsz rajtam, s a szívemmel játszol,
De nyugtot a szívem másutt nem találhat, csak a hideg sírban,
Mert a sors könyvében a te neved mellé az enyém van írva.