minden elmúlik, saját hamvába hervad a rózsa...
vörös port szórva a tájra,ránt magával a porba,tudom hogy
nem kell megsúgnom, hogy mi késztett írásra
mert már próbálsz megérteni, próbálsz nyitni felém...
én rátok zárom rácsom, érzéki fogócska egy börtönben,
ahol az én pisztolyomat te, a tiédet én töltöm meg,
kölcsönös a szeretet, pedig te csak hallasz, én látlak
te vakon célzol, én pedig tudom, hogy úgy is eltalállak, mert
téged megfog egy hang, engem összezavar a világ, a tükör
a sors, az élet, a kód, a halál, egy szó maga a végzet,
gyere és értsd meg...
hogy ez több mint pár sor, nem az vagy kinek látszol
nem a parkett számít, hanem hogy ki kivel táncol..
pedig a szirmok elszórva, a parkett szélén gyászolnak
köszönnek a perceknek, mik elhagyva álmodnak...
én köszönök az álmomnak, hogy már szart se ér...
csak ülök és várok,próbálok szembe nézni a ténnyel
hogy eltiport az élet, és megkell küzdenem a fénnyel
mi ívet fon az élet hálójába,közös cél a tiszta hallójárat
meg az érzés ami összeköt, nem vagyunk összetört lelkek,
elkelt, a sír bolt, gondoltam elferdítem a síkot
aztán majd évek múltán húzhatok pár csíkot, a szobám falára
ez az élet felára,
a bizalom ösztönöz, hogy magamra húzzam az öltönyöm
majd én leszek ki belátja,az életem az ördögöm
a szabadság az istenem mi vezet,irányt mutat a kutad
mától a híd ad utat, a következő ugráshoz...
majd holnap hív a tudat, hogy küldjek egy smst a lelkemnek..
mert elhagytam a metrón,gyakran úgy érzem, hogy nem kellek
senkinek, gyerünk...indulok és megkereslek...
mikor rád találok, melletted barátok kik elestek,
csak te maradtál életben, majd ledőlve nézed hogy elhagy a rózsa
rájössz hogy hinni kéne a szóba,
nézni a szirmokat..mik elszállnak hervadtan szórva...
yo..mik elszállnak hervadtan szórva...

ha elszállnak a szirmok, nekem csak a toll marad
egy szakadt füzet...meg a könnyes oldalak
és egy sárga ceruza, plusz egy remegő kéz...
és egy ablak a pokolba, ahová a temető néz...
ahol hervadó rózsák, saját hamvukba olvadnak
mert lángol a szírteken, menyország véres bábúja
mi közli velem nem vagy egyedül, neked csak a toll marad
ami örökké vezet, a pokol tüzét bámulva....


minden elmúlik, saját hamvába hervad a rózsa...
próbálok nem figyelni a sorokra,
de csak halmozódnak bennem a kérdéseim
talán ha lelkem lépéseit figyelem akkor a
szemed érzéseit közvetlenül,
közvetíti a világ, fogd meg az összes hibád,
elporladunk mint a lehullott virág, gyere karolj át
olyan vagyok aki, ha akarod szeret,ha akarod bánt,
én értetek változom, öncélúan vezérel az évezred
nagy a csend ,még is felébreszt egy lélegzet
majd kérlek nézz rám, én barátként tekintek rád
legyintek már, csak úgy a szélbe, földúltnak érzem, amit te meghittnek látsz,
de csukd be a szemed, kívánj egy nagyot, fújd ki amit érzel
egy betű, egy sor, egy élet, egy mondat, egy végzet,
egy szerelem, de én érzem ez jó, nézem, hogy hullik a hó, tennék ellene
csak a magány mi marad, ha múlik a szó.
Szólíts meg, legyen ez egy tág fogalom,
zárt forgalom, egy halmazban, emberek jönnek mennek majd elmondhatom
kevesebb vagyok mint mások, pedig nem különbözünk egyáltalán
egy dal talán mi elárult, megvárunk mondd ezt, megáldanál,
hogy jobb legyen, ülj le mellém, hallgass meg, ennyit kértem
már nem vagyok az ki voltam, így hát elitéltem azt
aki voltál, rég nem szóltál, már nem is érdekel...
csak figyelem az arcokat a metrón,
nem kell hogy fönnakadjunk egy szón
ha szakad a vászon, az életem a jelszóm...
8 betűból rakj össze...majd 4 ből döntsd el kivagyok
ha eltelnek a percek, akkor csak 5 betűt írhatók
az urnám falára, mondtam már, én leszek ki belátja
hogy egy dobozból,fogom kérni hogy szeress,ahol bezárva
élek...eltávolodnak a fények, összeomlik a bástyám
ami mögött csak éntudtam mindent..te meg csak vársz rám
várod hogy elköszönjek, várom hogy elköszönhessek....
várom hogy befejezzem ezt a pár sort...te meg várod hogy vége legyen....