Kékruhásch

MAnökkenProlEtarZ

Jó dolga volt míg csak a biosz szakra járt
De aztán megismerte azt a kékruhásch leányt
És mindenféle félig megemészett dolgok
Jártak körbe, addig míg minden el is romlott

És hiába is volt ez, eltette bérletét
Másnapra már rajta volt minden egyes vegyérték
S félig megalkudva lépett át az úton
A hatosra felszállt, hogy az egyetemre jusson

Mer' az egyetem televolt mindenféle lánnyal
S mindegyik vagy legalább negyven kék ruhában
Találkozott már egyszer egy kékruhásch nővel
És azóta őt keresi minden kékruhásch nőben

És végignéz a szeme a hosszú soron abban
Negyven és negyven szemet lát a hallban
És az összes kék ruhában és kékes harisnyában
S a nyaka köré tekert bazi hosszú sálban

És az összes nagyon jó arc alternatív zenét
Hallgat majd a kisszobában, gyertyákat éget szét
Majd albérletbe költözik, ha eljön majd az idő
Na nem a vizsgaídőszak, hanem a jóidő

Mer' az egyetem televolt mindenféle sráccal
S mindegyik vagy legalább negyven kiskorában
Találkozott már egyszer egy kékruhásch nővel
És azóta őt keresi minden kék ruhásch nőben

(Gitárszóló)

Elolvasott mindenféle szakirodalmat
Hogy meglelje a boldogsághoz vezető kis utat
Majd hároszor egy héten verte el a pénzét
Koncertre és piára, hogy véletlen se nézzék

Életunt madárnak, csak nagyon laza srácnak
Akit a kiscsajok jegyzettel dobálnak
De hiába is tett úgy, mer' utolérte a végzet
Mert egyik nap a vizsgájával kicsit előbb végzett.

És az egyetem televolt mindenféle sráccal
S mindegyik vagy legalább negyven kiskorában
Találkozott már egyszer egy kékruhás nővel
És azóta őt keresi minden kék ruhásch nőben

És az egyetem épület geocentrumában
Ott állt a kékruhásch rózsaszín ruhában
És köröttük jegyzetek szálltak fel magasra
De szerintem ez őket egy cseppet sem zavarta.

előadó: MAnökkenProlEtarZ
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 2596
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i