Dalok szárnyán

Deniz

1. verse

18 év után itt a Földön
ez az érzés magába zár mint egy börtön
a poharam töltöm, ha stressze la világ
megszegtem a mintát, de nem szítottam vitát
régen megmozgattam hegyet és sziklát
mára szívem nem táplál szikrát
csak lángol, mint 1 vándor a hegyeket
úgy szelem az utcákat át meg a tereket
ezt a szerepet elvállaltam önként,
hogy a szívemen a hegeket összeforrassza a szeretet
hogy lássam, amit látnom kell
mert úgy érzem hogy valahol még vár rám egy lány egy hely
egy dallam egy ütem, mit meghall a fülem
egy ritmus, szívemnek gyilkos kísérője társa
a világ kényszerít hogy ne gondolhassak másra
mint a kudarcra bánatra csalódásra
ennyit adott az élet
a saját példámból szavakkal festek egy képet
nekem nincs már középút csak véglet
álmomból üvöltve ébredek
ez most valós vagy játszik a képzelet
hogyha mgfogom mind a két kezed úgy érzem hogy bármi történhet
hisz te meg én,
mi ketten így együtt egy előre rajzolt képregény
mindegy hogy melyik féltekén zajlik a történet
hiszen minden megtörténhet
még a legjobb barátból is ellenség válik
megtanultam a pillanat számít, semmi más se hely se idő
csak a jelen az emlékek te meg ő, hiszen minden változik
az egyik jön majd a másik távozik,
szívembe tőrt szúr, a gondolat hogy mással vagy
mert akit szeretsz az elhagy, (yo)
kitépték a szívem levágták a kezem
meggyilkol az érzés ha nem lehetsz velem
kérlek, uram mutasd az utam
a startnál állok de elrajtolt a futam
nem tudom, hogy minek jöttem
de érzem hogy millió kaland áll még előttem
most nézz rám, nézd hogy mi lett belőlem
gyerek voltam de mára felnőttem
meghalok éjjel meghalok nappal
míg ragyog a Holdam új gondolattal
várom a holnapot egy szebb napot
egy jelet neked most itt hagyok, na

Refrén:

Egy jelet neked most itt hagyok
tudd hogy létezem jól vagyok
a dalok szárnyán repültem, menekültem
álmomba minden fényt elkerültem

2. Verse

Menedéket kaptam a dalok szárnyán
a Föld tiszta közöny és ármány
minden ábránd kihalt már belőlem
bármi megtörténhet mostmár felőlem
felkelt a Holdam a Napom is ragyog
egyszer majd mindent itt hagyok
felhők csillagok, egy jelet küldök neked
hogy tudd hogy jól vagyok szeretlek
mennem kell, ne kérd hogy maradjak
esküszöm szívembe nincs harag, vár az alkonyom
a lelkem az ördöggel alkudom
a pokol tűzén majd egy szer megtisztulok
minden bűnöm megbánom ha kéred
a végtelen végére elmegyek érted
ugye érted??? csak is érted
na ugye érted

Refrén:

Egy jelet neked most itt hagyok
tudd hogy létezem jól vagyok
a dalok szárnyán repültem, menekültem
álmomba minden fényt elkerültem
előadó: Deniz
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 10026
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i