Nem tudom, hogy miért élek,
nem tudom, hogy miért vagyok.
Nem tudom hogy miért csinálom,
nem tudom, hogy miért vagyok!
Szomorú napok kísérnek engem,
látom mit kell tennem, csak élem az életem!
Álmatlan éjszakák napról napra,
megyek össze vissza: jobbról balra!
Fáradtan kelek és fáradtan fekszek,
átlátok mindenen és ez a legszebb!
A tudatlanság áldásos,
az életem nem magányos!
Az érzésem nem gátlásos,
álomban élni nem tanácsos!
Szemembe könny csordul, mert látom magamat,
változni nem tudok, a könny elmossa a szavakat!
Így élnem nem lehet, elfelejtek képeket,
sírni már nem érdemes, csak látni kell a szépeket!
Keresni kell majd egy új utat,
ami majd minden új dolgot megmutat
és újra él bennem az új tudat,
hogy megtalálom én a legmélyebb kutat!
A tudatlanság áldásos,
az életem nem magányos!
Az érzésem nem gátlásos,
álomban élni nem tanácsos!