Elhoztad a boldogságot, amit én oly nagyon régen vártam,
Vártam és azt éjjel, nappal, bármerre a nagyvilágban jártam.
A két szemed pillantását, melynek fénye fényesebb a napnál,
Piros ajkad érintését, mellyel annyi édes csókot adtál.
E nagyon várt boldogságot, meghálálni sosem tudom néked,
Akkor sem ha világ kincsét, csillagait adhatmám Tenéked.
Nincs annyi kincs, s te éntőlem, semmi ilyet cserébe nem kértél,
Megköszönni tudom én csak, hogy ennyi évet énmellettem éltél.