Meghal a Föld, hogyha eljön a tél,
De tavasszal újra majd életre kél.
Sötétség hull rá, ha lemegy a Nap,
De reggelre már újra meleget ad.
Nehéz a szíved, de tudnod kell,
Nincs olyan bánat, mely nem hagy el.
A vihar után még felhős az ég,
De kiderül újból a tiszta ég.
Ha gáncsot vet néked az út, melyen jársz,
Hinned kell benne, hogy talpra állsz.
Nehéz a szíved, de tudnond kell,
Nincs olyan bánat, mely nem hagy el.
Figyeld az életet, minden változó,
Ne sírj hát!
Emeld fel arcodat, nézz az égre fel,
Ne sírj már!
A keserű mindig az édessel jár,
Mi örömöt szerzett, az néha fáj.
Egyszerre él bennünk a rossz és a jó,
Megöl és éltet egy röpke szó.
Nehéz a szíved, de tudnod kell,
Nincs olyan bánat, mely nem hagy el.
Maradj hát vélem, s ha könnyezem,
Dúdold el újra e dalt nekem!
Figyeld az életet, minden változó,
Ne sírj hát!
Emeld fel arcodat, nézz az égre fel,
Ne sírj már!
Egyszerre él bennünk a rossz és a jó,
Megöl és éltet egy röpke szó.
Maradj hát vélem, s ha könnyezem,
Dúdold el újra e dalt nekem!