Esik eső, szép csendesen, de csepereg,
Cigány asszony fegyház előtt kesereg.
Megkérem a felügyelő urakat,
Jaj, de engedjék ki rég nem látott uramat!
Cigány asszony, ezt megtenni nem lehet,
Mer' szigorú a váci fegyház rendelet.
Most is ott sétál a börtön udvarán,
Jaj, de csörög a lánc mind a két kezén, lábán.
Ha még egyszer szabad ember lehetnék,
Soha többé sittes kaját nem ennék.
Az ebédem egy keserves sóhajtás,
A vacsorám egy nadrágszíj szorítás.
Megnyílott a váci fegyház ajtója,
Zsivány cigány vígan sétál ki rajta,
Nem nyomja már semmi bánat a szívét.
Jaj, de letelt végre keservesen a hat év.
Nyisd ki, romnyi, a zöldre festett ajtódat,
Engedd be a rég nem látott csávódat.
Adjál nekem enni-inni eleget,
Hat éve már, hogy nem ettem eleget!
Adjál nekem enni-inni, de eleget,
Hat éve már, hogy nem ettem eleget.