Keservesen siratja Mária Fiát,
Midőn látja halálra menni magzatát.
Csordul könnye Máriának,
Szíve szakad Szűzanyának
Nagy bánatjában;
Nincsen helye bús szívének,
Nyugodalma sincs lelkének
Nehéz kínjában.
Senki sincsen sorsosa nagy fájdalmának,
Nincs segítő orvosa nehéz kínjának.
Szűz Mária elfáradott,
Egész teste elbágyadott
Nagy bánatjában;
Piros színe elhervadott,
Áldott Anya ellankadott
A nagy sírásban.
Merre vagytok, Mária jóakarói?
Merre vagytok, bánatja igaz szánói?
Bár jó szívvel ápolnátok,
Gyenge karját megfognátok,
Mert elfáradott;
Rózsavízzel öntöznétek,
Balzsamokkal illetnétek,
Mert elbágyadott.
Ó, bár csak az én szívem Hozzád mehetne,
Hogy tégedet a földről felemelhetne!
Bús gerlice formájára
Itt maradott árvaságra
A Szűz Mária;
Mindenektől elhagyatott,
Szent Fiától megfosztatott
A Jézus Anyja.
Fogadj engem, Szűzanyám, igaz fiadnak,
Hadd törlöm le könnyeit síró arcodnak!
Ó, Szűzanyám, véled járjak,
Véled éljek, véled haljak,
És Jézusoddal;
Véled legyen szenvedésem,
Halálom és temetésem,
És szent Fiaddal.