Elmúltak a szép tavaszi esték,
Elmúltak a csókos éjszakák.
Elmerengve gondolok magára,
Most is látom dús, barna haját,
Most is látom két szemét ragyogni,
Ahogy felém nyújtja a kezét,
Most is látom gúnyosan kacagni,
Mint mikor a szivem tépte szét.
R:Nem igaz, hogy szeretem, minek is van szerelem,
Nem szaladok én maga után:
Nem igaz, hogy akarom, én még azt is tagadom,
Hogy a szivem csak magáért fáj!
Arra kérem szombat este, hatkor,
Bármerre jár, godoljon reám!
Ha tudná, hogy mi történik akkor,
Esküvőm lesz odahaza tán,
Idegenek nézik majd az esküt,
S azt hiszik, hogy boldog vagyok tán...
Künnyes szemmel kell majd mosolyogni,
Mert a szivem csak magáért fáj.
R:
Maga is csak olyan, mint a többi,
Maga is hazudta, hogy szeret,
Fog még maga énutánam sírni,
De már akkor késő, elmegyek.
Tudja meg, hogy mást szeretek én is,
Tudja meg, hogy másé a szivem,,
De ha egyszer visszajönne mégis,
Fellángol a régi szerelem.