Tavaszról dalolt a madár, minden virág szirmot bontott mikor arra jártam.
Én a sok-sok virág között a legszebbnek, gyönyörűbbnek egy leányt találtam.
Öntüzgette a virágot, s egyszer lopva megcsókolt egy égő piros rózsát.
Azt hittem, hogy engem szeret, pedig azzal a rózsával másnak küldte csókját.
Én nekem már soha többé nem lesz tavasz, nem hoz a nyár égő piros rózsát.
Én nekem már az életben cigányprímás nem húz többé soha vidám nótát.
/:Pokol lett az én életem, amióta azt a hűtlent mást csókolni láttam.
Megérdemeltem ki hű volt azt az egyet én hagytam el, ezerszer megbántam.:/