Úgy sír a szél, a házad előtt állok én,
Mellettem áll a kijátszott, bús Remény.
Úgy sír a szél, ó folyton csak rád gondolok,
Az arcod feldereng, mint felhők közt a csillagok.
Egyedül te segíthetsz nékem,
Mondd, hogy számíthatok rád.
Hisz nem a lehetetlent kérem,
Csak ezt az éjszakát.
Hol jársz? Kit csodál a két szemed?
Tán valakit vársz, 'ki nálam is jobban szeret?
Minden fáj, már vitatkozni sem tudok,
Senki sem vár: az egész világ elhagyott.