Csöndes az éjjel, sehol semmi fény,
Őrszem áll a vártán, derék magyar legény.
Nagy Muszkaföldről gondol rám,
A sóhajtása száll hozzám:
Szeretlek Márikám, szeretlek Márikám.
Üzenetem néki, míg csak leírom,
Könnyeimtől ázik a levélpapírom.
Elküldöm mégis gyorspostán,
Mert érzem, épp most gondol rám.
Felsóhajt: Márikám, felsóhajt: Márikám.
Kinn a Muszkaföldön tombol már a tél,
Jancsikám szívébe a síró szél zenél,
S ő egyre ott áll a vártán,
Szerelmes szívvel csak vár rám,
S azt súgja: Márikám, szeretlek Márikám.
Amióta elment, róla álmodom,
Érte szenvedek és csak néki szól dalom.
Elbúcsúzott ottan némán,
Csak annyit mondott, várj énrám!
Én szívem, Márikám, én szívem, Márikám.
Istenem, teremtőm, adj szívembe erőt,
Ne kelljen már várnom, hozd vissza nékem őt!
Add, hogy ne sírjak én árván,
Kitárt karral és úgy vár rám
Úgy súgja: Márikám, szerelmem, Márikám.