Nappal is éjjelt hordoz
A kőbezárt szürkeség.
Benn szüntelen fáradt árnyak
És fölötted kormos ég.
A hangerdő tisztást nem rejt,
Itt hang támad hang nyomán,
Hát lépj ki a börtönödből
És szaladj a szél után!
Hol feltör egy bővízű forrás
És a fák fölé hajnali nap tölt glóriát,
Ott elpihen megfáradt lelked,
Most már megújult erővel
Indulhatsz tovább, tovább. Á-á-á!
És amikor visszatérsz oda,
Hol rád száll a megszokás pora,
Hidd el, többé nem feleded
Azt a bővízű forrást!
Újra a szokott léptek,
A kőbezárt szürkeség.
De átdereng már az árnyon
A felhőtlen, tiszta ég,
S bár megkötött szárnyú sasként
Verdes a lassú perc,
Tudod, hogy nemsoká
Viruló rétre lelsz.
Hol feltör egy bővízű forrás,
És a fák fölé hajnali nap tölt glóriát,
Ott elpihen megfáradt lelked,
Most már megújult erővel
Indulhatsz tovább, tovább.
Hallgasd az erdő hangját
És érezd az illatát,
És hozd el nekünk az érzést,
Hogy felbillent e fénytelen világ