Tiszapartján a szegedi parkban csöndes éjjel ébredt két szobor.
Szép királyné, hófehér királyné, s barna cigány, bánatos, komor.
Sóhaja kél a fekete fáknak, könnyharmatot sírnak az egek.
Barna cigány, márvány szép királyné, éjjeli parkban fájón elmereng.
Lehullott a fejünk koronája, birodalmunk volt és elveszett.
Múlandóság a világ királya, jönnek, tűnnek, trónok, nemzetek.
Szép királyné csillagokba bámul, fülemüle szól a lomb alól.
Éjji parkban, késő ragyogásban, barna cigány muzsikája szól.
Banda húzza és szívek dalolják, átveszi a csillag, a fa, lomb.
Szól a múltból és száll a jövőbe, énekelik minden magyarok.
Városon túl árad ez a nóta, búsan hallja bújdosó, zsivány.
Mereng rajta hattyú szép királyné, s húzza Dankó az örök cigány.