Az életem már semmi, ennek így kellett lenni,
Hisz az sem az enyém már, kit szívem imád,
Mint elfelejtett árva, a vándorutam járva,
Az útravalóm sem más, csak egy szál virág.
R: Kék nefelejcs, el ne felejts, mikor én már nem leszek!
Kék nefelejcs, könnyet se ejts, mikor én már elmegyek,
Mert ez a rongy élet nem menyország,
Hogyha sosem látom édes orcád...
Kék nefelejcs, el ne felejts mikor én már nem leszek!
E kis virágban éltem, és minden szenvedésem,
A könnyem hullott rája sok éjszakán.
Egy régi kis levélben a szívem fölé tettem,
Mert éreztem, hogy néhanap gondolnék rád.