Könnyebb, mint a levegő, motorja az álom
A minden felett repül, személytelen számok
Nyüzsögnek ott lent, forrong, zajló katlan
Felette ködfelhő, mindent fedő paplan,
Számban manna íze, vége nincs heverő
Kezemben vízipipa, kényelmes a hófelhő
Meleg minden kívül, édes nedves belül
Drága ez a perc, de hát kerül, mibe kerül

Suttogj a szemembe, üljünk fűben együtt
Meztelen az éjjel, a csillagokat tettük
Hogy legyenek ott fent, mozdulatlan hatalom
Hol a világ vége Te kérdezed: Én nem tudom
Rajzolnék ujjammal mindenbe jeleket
Reménykednék mindig, az utókor nem feled
De végül nem kéne, hogy bárhol is ott legyek,
Rozsdás utcatáblákról a betűk lassan elszöknek

Talpam alatt hó ropog, kabátomon olvad
A pince kocsma ajtajában öreg pára fogad
Leszakad a régi redőny, pereg már az álom
Nincs nekem R.E.M. mozgásom Vagy sohasem látom?
Hunyd be a füled, kulcsold be az agyadat
Hagyjad kicsit közelebb, kényeztetni magadat
Futna már az ujjam határokon át
Szemérmetlen dombok, hívó szavát

Visszhangozza folyton csúcsokon és völgyeken,
Sűrű füst az utam, nem látok rendesen
Vágnék át mindenen, eső dús fellegen
Égig érő fa csúcsa az, ami meglegyen
Kondul a gong, végre vége, föl ért,
Szétpukkan a buborék, nyomban elalélt
Mégis csak tudja, hogy a rossz köröket futja
De szánalmas kis kavicsát megint felhozta

Most könnyebb, mint a levegő, repíti az álom
A minden felett lebeg, édes íz a számon
A füst bújik ott bent, zakatoló katlan
Alatta ködfelhő, mindent fedő paplan
Füst a komisz háncsát, nyaka köré fonja
Fájdalmát a feledés italában oldja
Azt hiszi szabadul, ha nem néz hátra többé
De láncai csak húzzák, hisz mindez az övé

Ref: Így süllyed lassan a poharam aljára
Végállomás hidd el Az álomfejtés határa