/Lazy G/
Mindenki itt van, ez az utolsó vacsora.
Halott városba taszított Jehova.
Búcsúzik tőlem az elveszett világ.
Búcsúzik tőlem valamennyi barát.
Volt önzetlen hűség, árulás, bánat,
De bántó szó nem hagyja el a számat.
Mindaz, amit kaptam, egy nagy hazugság.
Rosszul pörögtek ki nekem a kockák.
Elköszön a züllött vendég.
Már nincsen bennem ártó szándék.
A vérembe van kódolva az ítélet.
El kell mennem, és vissza soha nem térek.
Volt idő, mikor maradtam volna,
Hogy beállhassak közétek a sorba.
Itt volt minden, amire csak vágytam,
De már nem vagyok a régi, és a házam sem a házam.

Refrén:
Ismerd fel a tömegben az arcom!
A tenyeredből eszem, a lábaidnál alszom.
Kidobott a falka, nem szeret a szuka.
Búcsúzik a Nekropolisz fia.

/Lazy G/
Létezik-e élet a halálunk előtt?
A válaszhoz már senki nem ad erőt.
Megbékélni most már nem is akarok.
Én leszek majd a kitagadott fiatok,
Ki tékozol, és vissza soha nem tér.
A hűtlenségért megbocsátást nem kér,
Csak egy lehetőséget még ebben az életben;
Bizonyítékot, hogy valamikor léteztem.
Bűnös vagyok, fekete a lelkem.
Nem maradt már hitem, talán el is vesztem.
Hiába futok, nem juthatok sehova.
Halott városba taszított Jehova.
De én játszom, amíg csak játszani tudok.
Fogadj el olyannak, amilyen vagyok.
Indulnom kell, nem maradok veled.
Számomra már idegen a terep.

Refrén

/DooLeeGee/
Igen, itt van Miskolc, mindig is itt volt.
Olyan ez az országban, mint egy kispolc.
Mert beletuszkolnak mindenféle szemetet,
Minden gondot, bajt az emberek.
Itt van Doo Lee Gee, elmond sok-sok dolgot.
Megvilágít nektek néhány homályos foltot.
Na már most: a város piszkos és sáros
Gettókkal határos. De nem is ez a káros.
Inkább az a kár, hogy leállt a Vasgyár,
Mert a jó munkásember a jó munkára vár,
De azt már nem talál, és bizony nagy az ár,
Mit megfizettünk azért, hogy bezárt a bazár.
Ha úgy érzed: vége, leterülsz a földre,
Mert belekerülsz az ördögi körbe.
Meg vagy törve, meg vagy gyötörve.
Nem tudsz belenézni többé a tükörbe.

Refrén

/Titus Cassius/
Én vagyok a búcsú, én vagyok a feledés.
Fájdalom a halál, és fájdalom a születés.
A házfalakra löketem a szövegem.
Eltűnök innen, nem látsz többet, öregem.
Megszoktam már, de néha kicsit fáj még,
Hogy az emberek között én vagyok az árnyék.
Aki a bűnben fogant, és nem kapott, csak keveset,
És elvállalta a megbélyegzett szerepet.
Mert rossz voltam mindig, az utcák kölyke.
Aki egy utat járt csak körbe és körbe.
Tévedés volt a világgal a harcom.
Feladok mindent, el kell innen húznom.
Aki testvérem volt, most már csak egy idegen,
Mert átok ül a szívemen, és nem létezik kegyelem,
Mert elfogyott a türelem, s itt már nincsen hitelem.
Ismeretlen katona: ez volt itt a szerepem.

Refrén