Elmúlt a nyár. Én szó nélkül álltam az ablaknál
Magányosan, mégis bízva... aztán Én és a zongorám
Egy dalra találtunk, mely akkor csak érzések foszlánya volt.
Hang követte a hangot, kísérte néhány édes akkord.
Most esik a hó és süvít a szél. Bújj Hozzám, érezd a tűz melegét!
Hallgasd a dalt, mi Hozzánk beszél, rólunk mesél!
Elmúlt az ősz. A fákról lehullott a levél.
Egy kicsit Bennem is kopár lett minden, és majdnem el is múlt a remény.
De a dallam csak szólt, és ahogy a zongorám kísért,
Lassan épült a melódiánk: télre egy boldog dalt ígért.
Aztán tavaszt hozott szívembe az első jégvirág... fura ez az érzés!
Oly' jó nézni Rád!