Alkonyodik, a csillag is feljött már,
Kis fészkére aludni tér a madár ...
Elpihennék én is, de ha nem lehet, -
Keserűség,
Szomorúság tépi árva lelkemet.
Sötét felhő száll fölöttem az égen,
Meglátszik a csöndes folyam tükrében ...
Sötét felhő szivemen a búbánat,
Mit szemembe,
Mit szemembe minden ember megláthat.
Száll a felhő, szét is oszlik csöndesen ...
S tündöklőn az esti csillag megjelen.
Szelíd fénye, ragyogó szép sugára
Vígasztalón,
Biztatóan száll a beteg virágra.
Hervadt virág, beteg virág vagyok én
Árvaságom csillagtalan éjjelén,
Mert amelynek rám ragyogna sugara:
Rég lehullott
Az a csillag, boldogságom csillaga.