Valami meghalt bennem...
Téveszme
Este van...nem tudom, hány óra
Nem nézem az időt már régóta
Nem veszem fel a ritmust,
Amit a világ diktál
Este van...térjetek nyugovóra,
Én még nem hajtom a fejem álomra,
Nem veszem fel a ritmust,
Amit a testem diktál
Itt vagyok
Fogolyként az anyagba zárva,
A meghibbanás szélén állva
Nem hallom már a tényeket
És kiengedem a fékeket,
A szakadék mélye felé szállva
Érzem, semmit nem hagyok hátra,
Felidézem a képeket,
De mégsem értem a lényeget!
Mikor műanyag, fehér szárnyakkal szálltam,
Minden naptól jobbat vártam,
De sejtettem, hogy valamit kell majd tennem,
Ám egész addig tévhitben éltem,
Tudod, nem is igazán féltem
Attól, hogy valami meghal bennem
De most ledőlt álmaim fellegvára,
Mert ez a tisztán látás ára,
Azóta minden percben tűröm,
Hogy kínozzon ez a legfőbb bűnöm,
Sötét ködlepel száll a szobámra,
De gondolni sem merek a halálra,
Nem szabad elmenekülnöm,
Itt kell tovább a seggemen ülnöm!
Mikor körülnéztem és mindent láttam
És a látványtól már majdnem hánytam,
Tudtam, hogy valamit kéne tennem,
Majd megfordultam és magamra néztem,
Tudod egyre jobban éreztem,
Azt hogy valami meghalt bennem
Nem hinném, hogy sokat vártam,
Mert semmi egyébre nem vágytam,
Csak tudjam, hogy mit kéne tennem,
Megértő fülekre nem találtam,
Talán mégis túl sokat vártam
Ahhoz, hogy valami meghaljon bennem
A gondok egyre nyúznak,
A birkák vissza húznak,
Mocskos hasznot húznak könnyeimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák visszahúznak
És szívogatják a vért az ereimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák vissza húznak,
Mocskos hasznot húznak könnyeimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák visszahúznak
És szívogatják a vért az ereimből
Mikor szürke házfalak között jártam
És akit kerestem, nem találtam,
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem,
Erőtlenül a földre rogytam,
Reményeimből már kifogytam,
És akkor, valami meghalt bennem
Este van...nem tudom hány óra
Nem nézem az időt már régóta...
Nem nézem az időt már régóta
Nem veszem fel a ritmust,
Amit a világ diktál
Este van...térjetek nyugovóra,
Én még nem hajtom a fejem álomra,
Nem veszem fel a ritmust,
Amit a testem diktál
Itt vagyok
Fogolyként az anyagba zárva,
A meghibbanás szélén állva
Nem hallom már a tényeket
És kiengedem a fékeket,
A szakadék mélye felé szállva
Érzem, semmit nem hagyok hátra,
Felidézem a képeket,
De mégsem értem a lényeget!
Mikor műanyag, fehér szárnyakkal szálltam,
Minden naptól jobbat vártam,
De sejtettem, hogy valamit kell majd tennem,
Ám egész addig tévhitben éltem,
Tudod, nem is igazán féltem
Attól, hogy valami meghal bennem
De most ledőlt álmaim fellegvára,
Mert ez a tisztán látás ára,
Azóta minden percben tűröm,
Hogy kínozzon ez a legfőbb bűnöm,
Sötét ködlepel száll a szobámra,
De gondolni sem merek a halálra,
Nem szabad elmenekülnöm,
Itt kell tovább a seggemen ülnöm!
Mikor körülnéztem és mindent láttam
És a látványtól már majdnem hánytam,
Tudtam, hogy valamit kéne tennem,
Majd megfordultam és magamra néztem,
Tudod egyre jobban éreztem,
Azt hogy valami meghalt bennem
Nem hinném, hogy sokat vártam,
Mert semmi egyébre nem vágytam,
Csak tudjam, hogy mit kéne tennem,
Megértő fülekre nem találtam,
Talán mégis túl sokat vártam
Ahhoz, hogy valami meghaljon bennem
A gondok egyre nyúznak,
A birkák vissza húznak,
Mocskos hasznot húznak könnyeimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák visszahúznak
És szívogatják a vért az ereimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák vissza húznak,
Mocskos hasznot húznak könnyeimből
A gondok egyre nyúznak,
A birkák visszahúznak
És szívogatják a vért az ereimből
Mikor szürke házfalak között jártam
És akit kerestem, nem találtam,
Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem,
Erőtlenül a földre rogytam,
Reményeimből már kifogytam,
És akkor, valami meghalt bennem
Este van...nem tudom hány óra
Nem nézem az időt már régóta...
kapcsolódó videók
