Mentem az úton, rózsákkal kikövezett úton,
Hajtott a vágy, a kíváncsiság vitte lábam.
Tudtam, hogy jó lesz, nem éreztem, hogy ne lenne az,
Édes illat száll, talán a boldogság, mi vár!
Lágy zene szól a rózsákkal kikövezett úton,
Madárének a fülembe súgja szavát.
Éreztem, jó lesz, hogy közel van már a boldogság,
Mentem előre, szív-remegett a heves vágy!
Visszanéztem a rózsákkal kikövezett útra:
Halott madár az elszáradt rózsákra hullva.
Pokoli tűz, mely égeti testem és lelkem,
Visszamennék, de nincs út, mely visszavezet…
Kétségbe esve járok a kikövezett úton,
Keresem a Fényt, elveszett a világosság!
Dögszagot áraszt a föld, mely égeti a lábam…
Jézus, jöjj, Jézus, jöjj már!
Eljött, itt van,
nem hagyott a sárban élni!
Megmentett az Úr engem,
Tudom, nincs okom már többé félni!
Krisztus él, gyõzött,
A halál rajta nem lett úrrá!
Szent és dicsõ Õ,
Örök fénye, mint a Nap, tündöklõ!