A kristálypohár üres, száraz vörösbort innék,
Édeskés kék füst lebeg, apró parázs tiszta, szép,
A percek hiába lassúak, azért nem maradhatnak,
A csendes ajtónyikorgás is tovasiklik, mint minden más, mint minden más.
És kettéhasadt a fény, ahogy a kép is szertehullt,
Hogy újra egyesüljön, hogy megerősödjön,
Éles hangot gerjesztett, a néma, fagyott léghullám,
Ahogy voltam felkapott, és magával ragadott, lassan, magába fogadott.
Most is ugyanúgy kérném,
Most is ugyanúgy nézném,
Ahogy körtáncba kezdett velünk,
Ahogy körtáncba lendült velünk.
A dombok mögött, az új holnap vár,
Elindulok, elindulok,
A dombok mögött már, egy újabb holnap vár,
Még az éjjel indulok, elindulok.