Lelepzedőtek lélegzeteim,
melyeket másokkal osztottam meg.
Álomittas éjszakák után,
mikor összeadódott a magány.
Nem sajnálkozom a múlton, holnapon,
a világ bánatát cipelem vállamon.
Megsüketül a világ, mig lélegzetet veszek,
párolgó fáradtságom, nyöszörögve remeg.
Emlékszem az első lélegzetre, nyugodt vagyok..
Az utolsótól sem félek,
nem készítenek e napra ünnepet a hétköznapok.
A teremtés szélén ott van a tudat, - szabad vagy!
Ne érezd bűnösnek magad!
Éveimen megtelepszik az idő,
arcokon kutatom a régi képeket.
Nem lesz rajta megvetés, fájdalom, gyülölet,
csak az álomba ragadt képzelet.
Refr:
Elszakadni a földtől mindíg bizonytalan,
az eget nézem, a Föld egyre messzebb van.
Birtokba vett lélegzetem, napjaimon hatol át.
Szerepemet a közhelyek ne vegyék át!