Valamikor régen, amikor az égen
Egy nagy vörös csillag fürdött a fényben
Filmbemutató, s utána bankett,
Persze mindenki ott volt, ahogy akkor is illett.

A színész, a zenész, a rendező, az ügyelő,
A kritikus, a jelmez-, s a díszlettervező,
S a súgó, s a besúgó, s az író özvegy –
Ilyen a filmvilág, ez mindenütt így megy.

Fiatal voltam és felelőtlen,
úgyhogy a partin személyesen ténferegtem.
S akkor megláttam őt, a gyönyörű nőt, ahogy
Néz, néz, néz, néz, néz…

Nézd, fekete haj, kígyózó szemek
Kezében pohár, benne kék likőr remeg.
Most nézek vagy ámulok, minden úgy zizeg
Most tényleg rám nevet vagy rémeket tévedek?!

„Hé, mackó – mondja – tetszett a zene.
Mármint a filmben, te írtad, ugye?”
Mondom: én, én, én, én, én, s mondja:
„Bírom a mackókat.” Igen, akkor Brumm.
S a szívem meg csak üti: na brumm, na brumm,

„És mondd csak mackó, eljárnál egy táncot?”
Én nem szívesen hölgyem, én nem bírom a láncot.
„De ha én fogom a végét, élvezni fogod!”
Talán kicsit később, talán próbálkozok.

„Óh, később már késő, de ha zavarna a tömeg,
Eltűnhetünk, tudok egy kellemesebb helyet.
De előbb még mit szólnál, ha kicsit belenyalnál?”
S már kezemben a pohár és csak mosolygok a falnál.

Kék likőr, kék likőr, kék likőr, kék likőr….

Rohan az autó a fénycsóva után,
Én meg az autóban: büszkén és bután.
„Telihold van – mondta –, ez az én éjszakám.”
Ünnepeljük meg – mökögtem bátran és sután.

„Csoda jó lesz – mondja -, ünnepeljük meg.
Holdfény és likőr. – s rám nevetett.
Tudod, van egy kis házunk, a közeli tónál.
Csónak is van, hogyha ringatóznál.

Tudod, télen is fűtünk, nem olyan drága.
A férjem sofőrje megbabrálta.”
Szóval férj is van. „Ó, az nem probléma.
Megint Havannában tárgyal és hosszú a téma.”

Valami külügyes volt vagy belügyes volt,
A lényeg az, hogy úgy tűnt, hogy ügyes volt.
És a kocsiban, az úton, a csónakban, a parton,
A kandalló előtt, a szőnyegen, az ágyon.

De úgy hogy, ******
És aztán meg, *** ***
És néhány csepp likőr,
és csöppet se fázol.

Kék likőr, kék likőr….

És voltam tigris, voltam cuki manó
Voltam kenguru s voltam mézes mackó.
S főleg fiatal voltam és felelőtlen,
Úgyhogy a házban sorozatosan meg-megjelentem.

És jó volt a likőr, és jó volt a zene.
Csak az a fénykép a falon, vajon mit kezdjek vele?
A fényképen a férj, kihajtott ingben, Pekingben,valami kiküldöttségben
Ott a falon a férj, tudod nem vagyok gyáva,
de az egyik szemét állandóan énrajtam tartotta.

Én kérdem: Miért kacsint? Ö mondja: „Nem kacsint, céloz.
S remélem, Kubából sötétkék likőrt hoz.”

Kék likőr, kék likőr, kék likőr, kék likőr….

A következő télen, amikor az égen
A szürke felhők mögött a hold aludt
Éppen otthon vagyok, csöngetnek egy nagyot.
Ismerős az arcuk, kicsit zavarban is vagyok.

Mögötte még ketten, s ő elegánsan int.
Aztán igen sokat sejtetőn felém kacsint.
És már villan is a csomag: kék bizonyíték?!
Egy likőrös üveg. Hát ez élőben a fénykép!

Na mondom, szép, akkor én most elhalok?
Vagy minimális program, a lábtörlőbe harapok.

Kék likőr, kék likőr….

„Na mi van, hippi, nem tetszik a rendszer?”
Ütött az egyik, és leütott mégegyszer.
Dehogynem tetszik, pont ilyet akartam.
S markoltam a parkettát, s a csillagokat láttam.

És érkezett a rugás, s egy reccsenés a vállba,
Ez volt a másik, kicsit tagba volt szakadva.

Kék likőr, kék likőr….

Aztán a csend, puha, mint a dunna
Felhangzik a tanulság, a fénykép fuvolázza:
„Sajnos tanulni kell, sajnos be kéne látni:
Sajnos nem illik, sajnos a máséhoz nyúlni”

A földön az arcom, mellete az üveg,
Benne, mint a remény, egy korty likőr remeg.
Kék likőr, kék likőr, kék likőr…