Betyárgyerek talpig vasban, kisérik az utcahosszat,
Ott fogták el az alvégen, könnyűszerrel, észrevétlen.
Halva fekszik a babája, szerelmetes Rózsikája,
Koporsóján sírva lelték, azt se tudta, hogy a vasat ráverték!
Szomorú ház bús lakója, feljajdul a harangszóra,
Nem a rabság fáj szívének, hanem az a gyászos ének!
Őrmester úr, megkövetem, hisz úgyis meghasad a szívem,
Legalább ha erre jönnek, engedje meg, hogy az ablakon kinézzek!