És mikor már elmúlt a világ,
Átsuhanunk az árnyak birodalmán.
A nemlétező városokban,
A féltékeny ég emlékezetével,
Megállunk sírni önmagunkban.
Megállunk, és elidőzünk ott,
Hol újra fájlaljuk a valóságot:
Emberek voltak mindenfelé…
Karjaink közé bújtak a gyermekek,
Érzések, kik nincsenek többé…