Mint egy régi dallam ami réges-rég elszállt,
de itt van az új, ami fülemben zúg már,
én nem tudok ellene tenni, tudom, hogy visszatér,
és ha nem szól jól, akkor is elkísér.

Letaposott évek, letaposott szavak, amit én megtanultam
az emberek csak marnak, és akarnak maguknak mindent, ami jó,
ezért megtesznek bármit, mehet a hajó.
De én rájöttem arra, hogy még nincsen meg az utam,
de van egy támaszom, amit mindig megfoghattam,
ez nem olyan dolog, amit fizetni kell,
az ember maga válogatja meg, hogy neki ki kell.

Nincsen földem, nincsen utam még,
Most már nincsen remény, meleget adó fény.
Kérlek, most már legalább te legyél itt velem,
Mutasd meg, hogyan kell élnem.

Elfeledett érzés, elfeledett kérdés,
emlékeimben rég elfeledett sértés,
lelkemben dúló háború az út,
ami előre visz és tovaszáll a múlt.
De a múlt hatalma visszatart mindig,
nehéz dolog így a jövőben bízni,
egy dolog biztos, miben mindig hinni fogok,
a remény, mit soha semmi miatt el nem dobok.

Oly sötét volt akkor régen, piros volt,
de most már fekete színű a vérem,
gyere most már közelebb, és soha ne mondj le rólam,
nyújtsad felém szép kezed, és csókolj meg gyorsan.
Ohh, kérlek ne rontsd el, gyógyítsd meg a szívem,
hisz most már elveszek, ha nem leszel velem.

Nincsen földem, nincsen utam még,
Most már nincsen remény, meleget adó fény.
Kérlek, most már legalább te legyél itt velem,
Mutasd meg, hogyan kell élnem.

Letaposott évek, letaposott szavak, amit én megtanultam
az emberek csak marnak, és akarnak maguknak mindent, ami jó,
ezért megtesznek bármit, mehet a hajó.
De én rájöttem arra, hogy még nincsen meg az utam,
de van egy támaszom, amit mindig megfoghattam,
ez nem olyan dolog, amit fizetni kell,
az ember maga válogatja meg, hogy neki ki kell.