Az én drága jó nagyanyám, ki szokott a kapunk elé állni.
Féltő gonddal, szorongással, unokáit este hazavárni.
Ráncos arcát keszkenőbe, már csak néha álmaimban látom,
vagy amikor kisfalunknak temetőjét könnyes szemmel járom.
Az én drága jó nagyanyám, nem őrzi már a kapunk félfáját.
Kivitték a temetőbe, s utánna már mind a két leányát.
Legidősebb unokái, is ott nyugszanak a hűs temetőbe,
s a többi viszi a virágot, fejfájukre sötét keszkenőbe.