Még emlékszem a boldog gyermekkorra, mikor Édesanyám féltőn átkarolt.
Szeretettel fogta át a vállm, fölém hajolt, s homlokon csókolt.
Légy jó fiam! Tudj EMBER-nek lenni! Szeress mindíg, ne gyűlölj soha!
Élj mindíg úgy, hogy szeressenek téged! Hisz az élet úgy is mostoha!
Refrén: Óh MAMA! Te voltál a mindenem nekem!
Óh MAMA! Két szemem az Égre emelem!
Ugye látod, hogy a fény most rám ragyog?
Ugye örülsz Te is, ha én boldog vagyok?
Édes MAMA! Ugye tudod, hogy hiányzol nagyon!
Óh MAMA! Az Égbe küldöm hozzád a dalom!
Ugye hallod, hogy mit rebeg a szám?
Hogy örökké szeretlek Drága jó Anyám!
Gyakran nézem megsárgult fényképét. Tudom nincs már többé, hisz eköltözött.
De ott él Ő a messzi fénylő Égben, valahol a csillagok között.
Onnan néz le büszkén gyermekére. Féltő gonddal vigyáz én reám!
Ő volt nekem a legdrágább ASSZONY! Az EGYETLEN! AZ ÉDESANYÁM!