Egy óra jár a szívűnk mélyén, hallani is lehet.
Amikor a torkunkban dobog ez a furcsa szerkezet.
Előre hajt, mindig előre, megállni nem lehet.
Az idő fogai tépik az emlékeket.
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mint ujjaink közt a homokszemek a percek úgy peregnek.
Mintha gyors folyó vinne el és a part már egyre messzebb.
A régen elmúlt szerelmeink mint törött üvegcserepek.
Szemünk fehérjébe égett képek.
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?
Mért kell ily terhet a lelkünkön hordani?
Mért lettünk örökre az idő foglyai?