Te is változol, érzem, s a száguldó évek
terhüket rakják rád;
A múló időtől nyugtalan szívvel
még oly sokat vársz.
A sok kegyetlen kéz, mely sorsunkat vési,
így hagyja rajtunk nyomát;
Az áhított szép elveszti fényét,
míg eljut hozzánk...
És mégis, itt benn, mit léleknek hívsz,
gyémántként fénylik még.
Ezt az egyetlen kincsed', ami csak a tiéd,
ne hagyd, hogy elvehessék!
Őrizd az álmod, és őrizd a fényt!
Elveszthetsz mindent, csak a lelked védd!
Őrizd az álmod, és ne hagyd még,
Hogy ártatlan szívedet legyőzzék!
Tudod változhat minden, és megtörtént párszor,
hogy a gazdag lett koldusszegény;
Egy váratlan perc, egy eltévedt lépés,
és már veszítettél...
De látod, itt benn, mit léleknek hívsz,
gyémántként fénylik még.
Ezt az egyetlen kincsed', ami csak a tiéd,
ne hagyd, hogy elvehessék!
Őrizd az álmod, és őrizd a fényt!
Elveszthetsz mindent, csak a lelked védd!
Őrizd az álmod, és ne hagyd még,
Hogy ártatlan szívedet legyőzzék!
Várj, hisz egy új nap úgyis elér,
bárhol is járj, bárhol is élj!
Voltak rosszkedvű évek, (és) jönnek is még,
csak a lelkedet el ne cseréld!
Őrizd az álmod, és őrizd a fényt!
Elveszthetsz mindent, csak a lelked védd!
Őrizd az álmod, és ne hagyd még,
Hogy ártatlan szívedet legyőzzék!
Őrizd az álmod, és őrizd a fényt!
Elveszthetsz mindent, csak a lelked védd!
Őrizd az álmod!