Mikor arra ébredsz, hogy újabb élet hagyja el a földi testét,
Kegyetlen életben, kegyetlen sorsok,
Ez senkinek sem bántja lelkét?
A baj, az hogy tudjuk, a baj, az hogy látjuk,
És mégsem teszünk ellene!
Hagyjuk, hogy sárba tiporják lelkünk! Ez mára nekünk lételem!
Megpróbálhatom legyőzni őket, de egyedül sajnos nem tudom,
Hová lettek azok az arcok? Akiknek elég lenne egy alkalom!
Miért van az: hogy ott hagysz a bajban?
Miért van, az hogy hátba rúgsz?
Miért van, az hogy semmibe veszel?
Miért esik, jól ha elárulsz?
Mikor arra ébredsz, hogy fegyver dörren,
És gránáttal játszanak a gyermekek.
Észérvektől mentes élet, mikor látod kezükben fegyverek.
A baj, az hogy tudjuk, a baj, az hogy látjuk,
És mégsem teszünk ellene!
Hagyjuk, hogy sárba tiporják lelkünk! Ez mára nekünk lételem!