Szőlő –
sárból, napsugárból ékszer,
sárga-zöld csillogás,
sorsod –
kristálygömbbe rajzolt képeken
a változás,
ahogy félsz, ahogy játszol,
mész az utcán, szépnek látszol egy nyári délután,
míg a lét és a nem-lét
minden emlék fényes gömbjét megőrzi asztalán.
Szőlő –
szádban érzed édes ízét,
mint kérdés a válaszát.
Az élet
összefűzi színes fénygolyók
gyöngysorát,
ahogy sírsz, ahogy táncolsz,
hűvös csillagokat számolsz egy téli éjszakán,
ahogy állsz,buszra várva,
és árnyékból egy utcalámpa a jövőt vetíti tán.
Tölts még a borból,
és ami egykor édes szőlő volt,
újból rád talál,
és érzed, hogy lassan szívedbe árad, fejedbe száll…
…és újra sírsz, újra táncolsz,
újból csillagokat számolsz egy téli éjszakán,
Újra állsz, buszra várva,
És árnyékból egy utcalámpa vetít a házfalán.
Újra félsz ,újra játszol,
Újból kisgyereknek látszol egy bérház udvarán,
mert a lét és a nem-lét
minden élet szőlőfürtjét megőrzi asztalán.