Nyúl úr története

Baby Sisters

Na gyere elmondom, ez szép eset,
Velem nem történt még rémesebb.
Ahogy battyogtunk a téren át,
Hát ott láttuk ezt a cukros bá\'t.
Refrén: Nézd már, ki ez az úr,
Miket mutogat, és mit mond pimaszul?
Nézd már, hova fajul,
Lépre csalogat, a végén még bevadul.

Ha nem látom, hát nem hiszem,
A múlt nyáron volt Hévízen,
Azt hittem, hogy nincs ilyen,
Csak filmeken.

Egy mély szürke ballonkabát,
Ha rád dobnák, visszadobnád,
Ebből bújt elő, nem meglepő.

Az arcán bűvös bájvigyor,
A műsor jött, mint bármikor,
De nem láttam, amit látni kell,
Bár tárva-nyitva volt, és jó közel.

Az ő órája máshogy jár,
Bár éjfél volt, fél hatra állt,
Lehet, hogy csak bíztatásra várt.

Refrén: Nézd már, ki ez az úr,
Miket mutogat, és mit mond pimaszul?
Nézd már, hova fajul,
Bőszen tapogat, de kis nyúl övön alul.

Ha nem látom, nem hiszem,
Hogy mik történnek Hévízen,
Na húzz el a bal szélen szívem.

Nem jött be a mutatvány,
Volt még ott fél tucat lány,
De nem volt rá vevő, nem meglepő.

Már nem volt időm mondani,
Tán tudna mást is mutatni,
Mert ez bizony itt túl kevés,
Ez nulla pont, kész leégés.

Nem várt meg ez jellemző,
Nem volt komoly versenyző,
Mond minek is kéne ennek nő?
előadó: Baby Sisters
album címe: Jó estét nyár, jó estét szerelem!
megjelenés: 1997
hossz: 4:04
kiadó: BMG Ariola Hungary
zeneszerző: Berkes Gábor

szövegíró: Valla Attila

stílus: pop - dance
címkék: Nyár, Nyári, Bulis, élet, életérzés, Eleven
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 4367
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i