Csalás és öncsalás
Menyasszonytánc (musical)
Egy nyamvadt kis kocsmáros csak azt érti:Tölts!
Lennék egy miniszter,ez a jó poszt.
A rosszat úgy adnám el, hogy az nem is rossz.
Az a baj, hogy nincs hozzá svádám.És nem elég vastag a bőr a pofámon!
Bár lennék csak egy ravaszdi fiskális, ki addig csűri-csavarja a szót,hogy a sikkasztóról azt hiszi az ember, Assziszi Szent Ferencnél is jobb!
Na persze magamnak már én is bemeséltem, beadtam pár ócska maszlagot.
A legény élet dícséretét zengtem, ha választottam kosarat adott.
Szüleim rabbinak szántak, de én fütyültem a tanulásra,
aztán ravaszul megmagyaráztam ,azt hogy rabbinak mesügék állnak.
Bizony, magamat becsaptam olykor,
de ez a feladat túl megy e ponton,
Hogy is hazudnék ennek a lánynak?
Inkább kinyögöm az igazat!
Saját hasamba lyukat beszélni,az egy dolog.De hogy a Rózsinak ne mondjam el fehéren-feketén? Uram! Na, most segíts!
Nagy szar ez, hogy finom legyek, akárhogy is ragozom.Gőzöm sincs, hogy mit is tegyek, zsidó lett, most megint goj. Isten tegye akárhová a sok hülye bürokratát! Hogyan hozzak helyre egy ilyen csapást?
A szemfényvesztést rühellem, a kóklerség nem kenyerem. Jaj, Istenkém, mondd mi legyen?Egy mázsás súly ül szívemen.
Bár lennék csak egy hivatásos kártyás!
Most előhúznék pár cinkelt lapot.
Elhitetném Rózsival, hogy áldás,
hogy játék nélkül vesztett egy vagyont.
Vagy támadjam meg rögtön a rossz hírrel?
Úgy éljek én, hogy biztos megutál?
És magamban ezt hogy rakom majd helyre,
ha tükörbe kell néznem ezután?
Csalás.Öncsalás.
Nagy kérdés: kanef vagy balek legyek én?
Hamlet nagy drámája csak pamflet ehhez képest,hadd legyek szerény!
Csalás és öncsalás közt nincs sok,mondhatná némely nagyokos.
Magamra szűkítve a dolgot: Nem adom sörnek a habot!
La-la-la...
Bizony, magamat becsaptam olykor,
de ez a feladat túl megy e ponton,
Hogy is hazudnék ennek a lánynak?
Inkább lenyelem az igazat!
Én mondom, jobb ha befogom a szám!
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Jávori Ferenc
szövegíró: Miklós Tibor
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 7397