1. Versszak: (Shady)
A remény, a remény fogalma nem kicsit kemény dió,
Azt jelenti vágyakozva elérni mindazt mi jó
Kijózanodva persze az ember rádöbben a tényre,
Meg lett csalva, hiába vár a csalfa, vak reményre.
Félelem és remény, remény és félelem,
Két ellentétes érzelem, s ahogy én azt képzelem,
A rettegés nyer teret a reménybeli képzeten,
S a félelmem, hogy a kényelmet, amit a remény táplál
Majd többen, és többen várják a vártnál,
Remények, remények, itt meghal a biztos
Hiába sok a tudás, vagy tipp hiába izmos
Hiába hiszünk benne ez bizonytalanság bizony
Egy izgalommal és félelemmel egybe szőtt viszony
A vágy tárgyának elérése bizonytalanságba hajt,
Ez így tart a reménytelenségnek bakot majd.
Hajh! Sóhaj, mert ez csak hozza a bajt.

Refrén:
Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

2. Versszak: (Horus)
Eszembe jut a remény, rádöbbenek, az élet kemény,
Hisz, hogyha nem lenne kemény, akkor nem létezne a remény,
Ezt a szót az okosok ugyan miért találták ki?
Há’ nem arra, hogy ha baj van, akkor mondhassa bárki?
Megnyugtat a mondat, nyugi van még remény,
De észhez kéne néha térni, akad itt egy tény.
Akik ebben hisznek, álmokat, mint sárkányt eregetnek,
Hidd el nincsen menekvés, ha zsákutcába kergetnek.
Csak egy ronda illúzió, egy kibaszott nagy tévedés,
Ha lenne a földön remény, akkor nem lenne rettegés.
Akik ebben hisznek azok félnek a ténytől,
Félnek a ténytől és elállnak a fényből,
Hitegetik magukat, és nem látnak a ködtől,
Azt hiszik a sötétben, megmenekülnek a rémtől.
A rémtől, ami egy életen átkerget, rosszat terjeszt,
Belopózik mindenhová, félelmet gerjeszt,

Refrén:
Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

3. Versszak: (Shady)
Volt, aki verset írt hozzá, van, aki szöveget formál,
De lesz-e, majd aki többet tesz pár rímes sornál?
És ott van a csapda, ha valaki a rabja,
Hogyha a csilingelő hangja majd börtönbe rakja,
Mert akkor életének elhullik egy apró darabja,
Hisz rengeteg a remény, a bájoló lágy trillák,
Csilli-villi villák, vagy a bazi sok millák
De ez mind-mind csak álom,
Túlmutatnak egy várt reménybeli határon.
Mégis szükség van rá, hisz ez minden lépés eleje,
Mert valamiben hinni kell, ez az előbbre jutás veleje,
A lélek hajtó ereje és ebben rejlik a dolognak a deleje.
Van remény, igen! De hol? Én nem látom,
Így az álmokat jobb, ha magam valóra váltom,
Mint ha állnék, várnék, egyhelyben járnék,
S hagynám, hogy csendesen elnyeljen az árnyék.

Refrén:
Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

4. Versszak: (Horus)
A reményről mind a ketten másként vélekedünk,
De közös bennünk egy dolog, hogy benne már nem hiszünk.
De hiszünk egy dologban, abban, ha bomba robban,
Mi kitartunk majd egymás mellett, és írunk azon nyomban.
Hallgatják majd a rímeinket, mint egy rövid regényt
És úgy fogják majd fel, mint egy falatnyi kis reményt
Egy vigaszt a bajukra, hogyha mindenük elveszett,
Akkor értékelik, majd amit pár ember tervezett.
Megálmodtunk közösen egy közös számot,
És végre valóra váltottuk, ezt az álmot.
Úgy gondoltuk miért ne világosítsuk fel a világot,
Az széllel szemben álltunk és szórtuk a virágot.
Talán ha látjátok, hogy mi hárman összetartunk,
Velünk együtt éreztek, és majd egy irányba hajtunk.
Hogyha baj van, és nincs más hátra csak a halál
Akkor hallgasd számainkat és a remény rád talál

Refrén:
Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.

Elfeledtük már a szót mi megvigasztalt régen,
Egy olyan világban élünk ahol a rossz van előtérben,
Az élet csupa válasz nélküli kérdés, gigászi, kőkemény!
Ha kérdezel minket csak vigasz, hogy van remény.