Beta

Állj mellém! Nézz rám,
majd legyints velem!
Tekits velem lényünkre, belsőnkre, testünkre!
Értetlen kövület a rím. Elfogy az is,
De igazából minden hamis
Szürkületet varázsoljak szines rétté
Szivárványos szavak, mindenki szabad
Gyerekek játszanak, tisztának látszanak,
csókot adnak ölelnek,
Adnak jelentést a zörejnek
Fáj hogy magamnak írok,
Hogy Te bele sem olvasol
A sorok mögött nem keresed a szavam szavát,
Csak por amit írok
Oldj fel jellemedben, szemedben, majd kezedbe zárj
Állj meg és mosolyogj bensőmben!
Vagy megvetsz te is? Eltürtem amit teremtettem
Csak hozzám láncoltál,
Nemis látszottál szépnek, de vonzottál
Meghaljak vagy meghalljalak?
Bókoljak vagy elvész a szó is?
Szürke a bensőm, szerv halmaz a jellem
A hó is elolvad, ha Jupiter úgy akarja,
De tőlem a múzsákat Apolló elvette,
Keserű a tekintetem
De engem kibeleztek,
Fejemet levágjátok, majd kineveztek Messiásnak
Ásnak sírt de kínt nem adnak...így rosszabb
Mocskosabb a konokság, okosság,
fondorlat integet nekem a szóba
De kés fáj és éget és árt és végem
Nézz rám! Hogy égjen benned a belsőm
újra szólok: szónok vagyok, majd solo, majd Horatius
Meg egy boros gyerek, egy Senki,
Egy bábu, amit rángatnak fonálon
Csodálom, hogy a pisztoly csöve nem került a számba
Hatalmas korlátok fognak...hatalmas korlátok fognak
Az embereket nem értem, de ők sem értenek
Vagy csak nem akarom érteni - nem akarnak érteni,
Vérezni, kérdezni...rag rímek halmaza,
Hisz ennyit tudok, mindent unok
Ezek víziók. Nem! Csak szennyes fóbia
Lényem kópia, mert nem hazug nem hazudhat a szemedbe
Vedd a kezedbe az igaz gyöngyöt, min nyögök,
Majd törd a hátamon ketté, ítélj halálra!
Vagy vigyél gályára rabnak vagy nyakazz le,
Majd hagyd hogy meghaljak...köszöm.
De Te nem köszönsz semmit, csak dologra intessz!
Cserébe házam egy giccs lesz
Gazdagság, pompa,
De véres agyam napfényt ver és tompa
Goromba...kicsit káprázat, depressziós alázat
Határtalan együttműködés hiánya folyt hibákba
Hol pusztán megfolyt, mint egy freskó
Jézust festem, de önarcképre sikerül újra és újra átrajzolni
Szememben a tükrök sem a lelkem kivetült frázisai,
Bázisai a félelemnek
Görbült önarckép...hiszen..ez az én arcom.


Cafgut

Könyveim kidobom, már nem érdekel semmi
Hogy holnap mi lesz?
Az időjárás milyen lesz?
Telefonom széttöröm, hagyjanak az arcok, a barátok
Nem fogok hiányozni, csak ha adok pár karátot
Akkor leszek menő...ja
Magányra lenne szükségem,
Ma meg holnap, meg mindig
Egyedül akarok élni, nem félni többet
Mindig csak beköpnek, de én falazok
A falatok sem mennek le a torkomon
Nincs szükségem rá
Itt vagyok félrészegen, eltévedek...nézzé' már rám!
Forog a világ, de csak állok, nem haladok semmit
Ezt is csak azért csinálom,
Hogy a jövőben legyen mit pótolnom,
Felfognom hogy elbasztam
Pesszimista vagyok
Kéne talán egy társ, akivel átélem a legrosszabb kort
És elhaladok egy lány mellett, aki életem is lehet talán,
Pedig Ő csak egy szikra az életemből
Nesze te kis falánk!
Iszok még egy kortyot, hátha jobb kedvre derülök
Szívok még egy slukkot, jósolok és felülök
Milyen lehet szállni, zuhanni a szakadék mélyébe?
Egy nő arany szép, de mégis ocsmány kéjében élni
Takarodnom kéne menni, aludni, álmodnom
Kialudni ezt a kort és felébredni egy jobb világban.


ásnak sírt de kint nem adnak
forog a világ
csodálom
de csak állok
por amit írok
nem félni többet
ásnak sírt de kint nem adnak
forog a világ
csodálom
de csak állok
por amit írok
nem félni többet