Csalódtam már igen, képzeld, legalább vagy ezerszer
Csak feledd el a létem, félig lehunyt szemekkel
A bocsánatod kérem, volt, hogy megbántottál
Nem haragszom, szeretlek, úgy, ahogy te engem soha,
El nem feledlek, de el kellett mennem,
Érzem, könnyebb minden, könnyem letörölnéd végleg, bár a sebem gyógyul,
De megszoktam, tudod, mindig én jártam pórul,
Hiszen fiatal srác lennék, de megfordult a fejemben, hogy a halál felé mennék
Én is rájöttem, az a fontos, emberi értékkel élni,
Ez most szerelem, leírom amit gondolok, de kimondani nem merem,
Egy levél van az asztalon, a tinta elmosódott, így képtelen a tartalom,
Pedig rólad szól és rólunk, rólam, rólatok,
Ha hibázok, hát kérlek, bátran szóljatok, bátran szórjatok szét,
Csak a szavakból érthetsz, most már magadból kitéphetsz, a szél fújja ide hangod,
Mikor a felhőkkel játszom talán vidámnak látszom, csak cinikus a mosoly,
Az álarc mögött sírok, nevess rajtam, már úgysem bántasz meg,
Mert a szívem otthon hagytam egy vasládába zárva, rózsaszirmot szórtam köré,
Ami lehet hogy így látva, szívem vérbe fagyva, elhervadt mostanra,
Tegnap gondoltam a holnapra, de ma inkább hazamennék, hogy ne lásson senki,
De tudatnám, hogy létezek, ha elment a busz, akkor fehér szárnyon érkezek,
Ez jutott, ezt kaptam, te elzártál magadtól, na ekkor lettem kalandor,
Saját világomban élek, hol könnyes szemmel fiamnak egy kalandról mesélek,
Felkészítem őt is, hogy a szépség nem minden, vegyél nagy levegőt,
Majd kérlek fújj el innen és adj egy töltényt, vagy húzd meg a ravaszt,
Ami történt, azt érzem, ha szeretsz, akkor maradsz,
A vászon mögött találsz majd rólam egy fényképet, azt kérded, miért mész,
Mert érzed hogy fáj, ránézel, rájössz már, hogy mindenki hibázik,
Ha elvesztjük és szerettük akkor érezzük, hogy hiányzik, ne félj, nem mentem messzire,
Mindig itt leszek neked, ha nem számíthatsz senkire csak vedd elő a képem,
Ott még boldog voltam, én is vidáman nézem, mert az angyaloknak szóltam,
Akikkel táncolok ha kell, itt most újraszülettem, gyere anyu nevelj fel,
Hiszen tanulni szeretnék, felkészültem felnőni, egy golyóval a tárban az emlékeket lelőni,
Régen cigivel a számban füstkarikát fújtam, most már repülni szeretnék
Vagy sétálni a tengeren, egy olyan helyen élni, hol nem röhögnek a nevemen,
Hol szeretnek, hol a szerelem nem ellenfél, hol nem fáj, ha elmentél,
Hol különleges vagyok és pillangók a fegyverek, világosság rabjai,
Mindenütt vidám gyerekek, pompáznak a virágok többezerféle színben,
Minden rímben tükröződik, szeretet van minden szívben,
Majd a Holdon üldögélek, kicsit megnyugszom és folytatom,
Hiszen ezért vagyok boldog, hogyha mondhatom, mit szeretnék, mire gondolok,
Téged akarlak, de tudom, ezzel rombolok
Nem csapnám rád az ajtót, ha a küszöbön kiléptem, nem mondanám ki azt a szót,
Amit eltapostam, sárba hullott minden kavics, tegnap szarul voltam és
Szarul vagyok ma is, de holnapra megváltozok, majd ismét eléd állok,
Lecsúszok a csúzdán, újabb szivárványra várok, bár ahhoz sírnom kell, hogy essen,
Tudom színészek vagyunk, hogy Minerva nevessen majd a színpadon, meghalunk,
Eljátszuk az életet, csak vígjáték a létünk, hibáztunk, mikor egymás életébe léptünk,
Ezer csalódás majd kín, ez olykor összeroppant, de nem fog meg a sín,
hisz én többet érek annál, pedig koszos rongy vagyok, de te többet kapnál belőlem
Inkább szétszórom a lelkemet, ahogy minden percem énis elteltem
Az idő múlásával majd a fájdalomnak vége, akkor azt súgom majd halkan, hogy megérte
Kockákkal indulni, bár most mindenütt körök, ahogy semmi sem az életben,
Úgy a szerelem sem örök, ismerős mondat, de már nem kell üzennem,
Most egy hegedű egy orgonával fülemben késztetett rá erre, hogy
Angyalokkal álmodjak, hogy írkáljak lányoknak, kétszínű embereknek,
Kik a palánkon átdobtak, újabb pár sor született, kínok között szaladtam,
Miután melléd ültetett a sors, egy padon összebújtunk, többé nem is fáztam
Hiszen nyilat szúrtunk egymás szívébe, Ámor nyila bennünk ezt ígérte,
De most el kell felednünk ezt a dal, ezt a szót, azt a szart, ezt a jót, albumborítót,
Belefulladtam a ténybe, nem fogod meg a kezem, miért kereslek a fényben,
Mikor poros minden könyv, amit ki szeretnék nyitni,
A fájdalom vízéből nagy pohárral inni kell, hogy a sziklaszirten állva,
Ördöggel az asztalnál, egy hercegnővel szállva az úton tovább menjek
Kétségbeesett arccal, fura módon veled keljek, a naplóm elhajítva
Bandukolok kis batyuval, elszakítva nyakláncom, megvakultok, nem látszom,
Hiszen nem vettétek észre, hogy a mennyben szerepelek, üzentem az égbolton,
Kinevetek érzéseket, ha választ nem adok, miért tesztek fel újabb kérdeseket,
Ha ledöbbentek ezen, én is megyek vissza halandóként,
Majd szétfoszlik az álom, felhők között kutatva a parancsodat várom
De rájössz, hogy hazudtunk, én már bánom,
Hiszen álmomból felébredtem és hangosan azt üvöltöm
Igen, Gyuri, megértettem