Katona

Majka

Kettőezer kib@szott hét.
A studióban Gyurma, Dózi, Döglégy Zolee, Big Dady Laci, Kicsi Tyson, Majka Papa.
(Katonának, hejj, lenni nagy tisztesség)
Azért gyűltünk össze,
(ki a térre, fegyver a kézbe, vesszen az ellenség!)
hogy tiszteletünket fejezzük ki a katonáknak odakint az utcán.

Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre az utca nevében, vesszen az ellenség!

(Gyurma)
Nekem apám gyerekkoromban azt tanította,
Hogy az ember az igazi barátait cserben sose hagyja
Na meg hát tiszteli családját, meg hát tiszteli, hol él
Jó tanácsokat nem osztogat és nem is nagyon kér
Én így éltem az életem, hogy ezt tartottam észben
Így büszkén léphetek kis városomba, Komlóra vagy Pécsre,
Hol sok a jóbarát, még a romák is komák,
A lányok szépek, odaadók és eljátszák, hogy ostobák.

Közben küzdenem kellett (Dózi) mindamellett, hogy nem az utca nevelt
Én készítettem tervet, hogy hogyan fogok szorosan majd hozzá tartozni
A szart nem kivinni hanem onnan elhozni, szépen elkárhozni
Pont, ahogy azt kell,
Aki nem mer, az nem is nyer
Hányszor kell még mondani, nem foglak oltani,
Csak vázolom mi történt, szebbnek rendelt az élet, mégsem halunk hősként.

Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre az utca nevében, vesszen az ellenség!

(Big Daddy)
Még régen rossz streetfighter koromban,
Akkor még eléggé forrófejű voltam
Villámgyorsan megkaptad az állast,
Plusz még egy gyomrost, hogy hányhass.

(Zolee)
Lenyomtam a Karcsit, én leverlek téged is bármikor, kiszívom a véred is
Nem cumizó versenyre jöttél. Ez itt az utca nyakadon a kötél.

(Daddy)
De én soha nem pózoltam a tv-be, hogy nézzétek csak, milyen tigris vagyok,
(A bunyós) mert az utcán rögtön bekóstolnak és hatalmas nagy sallerokat kapok.

(Zozó)
Itt jövök megint, futnod kell megint.
Hívd a papot, hogy megélj még egy napot
Itt nem vár más, csakis a matek
Alád verek, ez, ami betesz neked.

Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre, fegyver a kézbe, vesszen az ellenség!
Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre, fegyver a kézbe, vesszen az ellenség!
Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre, az utca nevében, vesszen az ellenség!

Kicsi Tyson:
Nekem vakerhatsz bármit, öcsém, nem érdekel
Kinek ami jut, a többit meg nézheted
Tudom, így megy ez, én nem is számolom,
Hogy akad-e az utcán szem a hátamon
Az élet egy háború, igazi csatatér
És nem bukhatod el tudod csak azért,
Mert egy helyben állsz, így nem maradhatsz,
Inkább harcolj, csak úgy haladhatsz!

Majka:
Neked a 8 volt, ami nekem Ózd
Az utca ott is bűnös katonákat vonz
És mi az, amit hoz, elveszi az életemet
Én meg hülye vagyok, utánzom a négereket
Katonának lenni bizony jó dolog,
Hogyha kell, én az elveimért harcolok
Az apám a tér, az anyám az utca,
Ha kell, az egész kibaszott brigádom azt fújja.

Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre, fegyver a kézbe, vesszen az ellenség!
Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre az utca nevében, vesszen az ellenség!
Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre, fegyver a kézbe, vesszen az ellenség!
Katonának, hejj, lenni nagy tiszetesség.
Ki a térre az utca nevében, vesszen az ellenség!
előadó: Majka
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Schrank Doma

szövegíró: Majoros Péter

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 16064
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i