Nativ:
Voltak percek, mikor melletted tanultam dolgokat,
Hogy irigységből oltogat a nagyobb srác a suliban,
És ha elkezdem az életet, megmondom a koromat,
Ne féljek, belátás szerint táncoljak minden buliban.
Voltak percek, mikor mérges voltál, azt hittem nem igaz,
Hogy te is elmész egyszer, és nem lesz majd ki eligazít,
Én keresem az Igazit, Te hittél bennem akkor,
És így bennem emlékszem Rád nem számít a nagykor.
Én nem felejtelek el, ott egy kopott bundában,
Várj meg kérlek, megyek majd utánad,
Ahogy te is tetted, elmentél, amit itthagytál csak bánat,
Térjek vissza, hogyha szeretsz, engem megtalálhatsz.
És az égre feltekintve én is szemedbe nézhetek,
Ahogy a mesében leírták, én történetet képezek,
Szép szavakkal nem is, hogy hozzalak vissza?
Tudom, szavaid nem múlnak, és lelked is még tiszta.
Hihetetlen tudod, hogy elmentél és soha,
Nem láthatod többet, hogy megy az iskola,
És összes még egy könyvet, és tanácsokkal telíts,
Hogyha béna leszek nekem bármit megkeríts.
Sírva gondolok vissza a rosszra és a szépre,
Egy vallomásba írom, küldöm Neked az égbe,
Hogy érezd amit nem tudok megmondani Neked,
Ó hogy én sem teszem, emlékemet soha el ne feledd!


Refr. 2x
Voltak percek, elmúltak, hulló falevélként
Szóltak gyermekek értünk, és most szeretnénk
Pár szót feláldozni tudom érdemes,
Amit nemtudok felfogni, bizony tényleges.


Csaszy:
Lassan véget ér az álmom, de nem kelhetek fel,
Lassan annyi erőm sincs, hogy elsüljön egy fegyver,
Hazám minden hamuját folyók vizeibe szórtam,
Dédim arcát látom néha, te nem hiszed, de szóltam!
Én ilyenkor este mindig felnézek az égre,
Megkeresem a csillagot, minek olyan nagy a fénye,
És tudom, hogy Ő , hogy Ő ül rajta fent,
És onnan vigyáz rám, és nézi mi történik lent.
Hogy mi történik velem, és hogy milyen dogát írtam,
Hogyan mesélek egy viccet és hogy mi az miért sírtam
Már nem bírtam elviselni, hogy hervadnak a virágok,
Mert eltelik az időd, de a legrosszabból is kilátok.
Kirántok egy képet hátsó zsebem mélyéről,
Kicsit kopott és gyűrött, de elég volt a tz-ből,
Ami emlékeztet arra, hogy mit vettünk az elején,
Egy tömeg előtt sírtam és talpig álltam feketén.
De ez elmúlt már rég, ahogy a duplanullás év,
Miről olvastam, most írok, azt gondolom ez szép.
Olyan mint egy kép, csak ez most meg is szólal,
Akár le is festhetném, de elmondom inkább szóval.
Amit fontosnak tartok, a családot, barátot,
Mert szükségesnek érzem, mint télen a kabátot,
Olykor felém nyúl egy kéz, ami átsegít az utamon,
Én is kitárom a karom, hogy segíthessek utadon.

Refr. 4x
Voltak percek, elmúltak, hulló falevélként
Szóltak gyermekek értünk, és most szeretnénk
Pár szót feláldozni tudom érdemes,
Amit nemtudok felfogni, bizony tényleges.