Vers Majkától

Majka

Én csak egy nőt szerettem csak egyetlen egyet, egyel sem többet és nem is kevesebbet.
Nekem egyszer adta vissza a sors amit én százszor elkövettem. Én csak egyszer fogok szenvedni, de akkor egész életemben.
Egy apám volt csak de őt elvette az isten ,gondolt egyet és csak ugy elvitte innen, nem mondta hogy miért és azt sem mondta hova, egy szót sem szólt csak megtanított az élet néha mostoha.
Egyesek azt mondják ez egy ilyen játék, egyszer kérsz és egyszer mindent visszaadsz, egyszer belédrugnak még egyet, és egyszer segítenek hogyha elakadsz, és különben is fáradt lettem ahhoz, hogy mindig megfeleljek nektek.
Nem hittem el bárhogy mondtátok de mostmár tudom egyedül tényleg nem megy.Fejet hajtok ezért és én is beállok a sorba egy vagyok a sok közül szerencsés, de szolga.Elindulok a többiekkel fáj, de elfogadom mostmár ez a világ nem lesz olyan soha, olyan amilyennek én látni akarnám.
Egy dologban bízhatok csak, hogyha a végén számon kérik tőlem, hogy én egy igaz ember voltam és egy igaz életet éltem, mert ugyis csak akkor jössz rá, hogy mit rontottál el, mikor majd a pap előtt fekszel, és hogy kijavítsd a rossz dolgokat, nem-nem volt rá lehetőség, de csak egyszer.
előadó: Majka
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 23184
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i