Lejött a pók hozzám,
a mennyezetről mászott le rimánkodásomra.
Nem volt nyálkás meg undorító.
Kedves volt.
Azzal kezdtem, hogy csontkoponyák is vannak
műteremben szanaszét,
mindenféle szemét, meg vacak.
Azt is mondtam, hogy tetszik mindez nekem,
nem változtatnék rajta.
Összefüggően hagyták el ajkaimat a szavak.
Festményeimet is mondtam,
azokat a Krisztusokat, melyeket deszkára festek.
Azt is mondtam, hogy fiókok meg könyvek, meg minden.
Agyonütöttem a pókot.
Nem akartam semmi rosszat,
csak rácsaptam a kalapáccsal.
Nevetséges maszat keletkezett.
Ha-ha megöltem a pókot,
rossz vagyok.