Nagyon lassan nyílik a tavasz, de ha elképzelem, hogy maradsz
Valahogy, ugyanúgy meleg ez a színpadkép,
Veled másképp hatnak a színek, hozzád is máshogyan érnek,
Átfestve minden új kellék.
A tiéd az érzés már, hiszen
A szemedben lángnyelvek dala,
Beteljesedni kér szédült dallama.
És, ha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj; én itt leszek!
Léha, esetlen mozdulattal, elcsukló hanggal,
Vigyázom minden rejtett mondatunk,
A hervadhatatlan vágyak, kendőzetlenül várnak,
Vibrálnak, hogy együtt, összeforrva megújulunk.
A tiéd az érzés már, hiszen
A szemedben lángnyelvek dala,
Beteljesedni kér szédült dallama.
És, ha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj; én itt leszek!
Mindig csak lassan, és gyöngéden,
Mindent csak puhán és érzékenyen.
Mindig csak lassan, és gyöngéden,
Mindent csak puhán és érzékenyen.
A tiéd az érzés már, hiszen
A szemedben lángnyelvek dala,
Beteljesedni kér szédült dallama.
És, ha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj,
Hogyha valakit kell, hogy hívj; én itt leszek!